A védelmi igazgatásban jelentkező speciális feladataikkal kapcsolatban kaptak felkészítést a térség polgármesterei Jász-Nagykun-Szolnok Megyében. Dr. Katona Károly, a kormányhivatal főigazgatója az esemény megnyitóján arról beszélt, hogy a települések vezetőinek illetékességi területükön a rutinfeladatoktól eltérő, különleges jogrend kihirdetését indokolttá tevő eseményeket is tudni kell kezelni. A főigazgató szerint elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő szakmai munícióval rendelkezzenek a polgármesterek annak érdekében, hogy adott szituációban a jogszabályban előírt feladataikat sikeresen teljesíthessék. Hangsúlyozta továbbá, hogy mind az új, mind pedig az ezen megbízatást korábban már betöltő települési vezetőknek tájékozottnak, felkészültnek kell lenniük a védelmi igazgatás területén jelentkező feladataikról, mert az állampolgárok biztonsága mindig elsődleges szempont.

A honvédelem össztársadalmi ügy, mindenkinek szerepe van benne, és mindenkinek kötelessége, hogy hozzájáruljon a közös erőfeszítésekhez – jelentette ki dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztályának vezetője, majd kiemelte, hogy nem lehet megkerülni a védelmi felkészülést, amelyre a mostani békeidő a legalkalmasabb.

Jelentősen erősödött a migrációs nyomás, ezért új rendvédelmi modellt kellett megalkotni a helyzet kezelésére, és erre válaszul született meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – fejtette ki Andó Norbert, a szervezet munkatársa. Közös nemzeti ügy a haza védelme, szükséges a civil-katonai együttműködés, amelyhez a településvezetők számos módon (pl. szállásolással, helyi tájékoztatással) tudnak hozzájárulni.

A katonai igazgatási rendszerben a polgármestereknek a helyi védelmi bizottságokban van jelentős feladata – ismertette a megyei Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka.

A megyei katasztrófavédelem vezetője előadásában a különleges jogrend meghatározott fázisaiban jelentkező védelmi feladatokról tájékoztatta a polgármestereket.

A megyei Rendőr-főkapitányság részéről Szitár Ferenc rendőr ezredes hívta fel a figyelmet a települési szinten felmerülő rendvédelmi feladatokra, és utalt arra, hogy számos helyen kapcsolódik a települési vezetők és a rendőrség munkája, ezek közül a vagyonvédelem, a rendészet, a közterületek biztonsága és a természeti értékek védelme emelkedik ki.

A Befogadó Nemzeti Támogatás rendszeréről Bozsákovics László alezredes, a Heves Megye Védelmi Bizottság titkára, mint meghívott előadó tartott színvonalas előadást.