Megtartotta évi rendes ülését a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi Védelmi Bizottság (TVB). A napirendek tárgyalása előtt a 2023. februári, törökországi földrengés életmentői vehettek át elismerést, majd emléklapot adományoztak azon vezetőknek, akik elköszöntek eddigi bizottsági munkájuktól.

Mint ismert, világméretű összefogás részeként Jász- Nagykun- Szolnok vármegyéből is több mentőkutyás egység és szervezeti tag vett részt a törökországi földrengés túlélőinek mentésében. Emberfeletti küzdelmük, kitartásuk és odaadásuk példakép lehet mindenki számára – hangzott el méltatásuk során. Az elismerő okleveleket dr. Berkó Attila főispán, a TVB elnöke, dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztály vezetője, a TVB elnökhelyettese, Matuska Zoltán tűzoltó ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője és Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke adta át.

Elismerésben részesült:

Kröpfl Erzsébet, a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány tagja,

Szabó Gábor, a Kutyákkal az Életért Alapítvány elnöke,

dr. Mezősi Tamás, a Kutyákkal az Életért Alapítvány kiképzője,

Mező Marcell, a Kutyákkal az Életért Alapítvány tagja,

Turi László, az Életjel Mentőcsoport elnöke,

Magyarország hivatásos mentőcsapata, a Hunor Mentőszervezet két tagja:

Bujdosó Gábor tűzoltó alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztályvezetője,

Papp János tűzoltó százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mezőtúri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese.

A Bizottság eddigi munkájának támogatásában végzett tevékenységéért emléklapot vehetett át a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka, Molnár János alezredes.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet élén történt személyi változás miatt emléklappal köszönték meg Horváth Ákos bv. ezredes, bv. tanácsos Bizottságban végzett munkáját, aki napjainkban már az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka 2023. január 1-től Matos Máté bv. alezredes lett. A Bizottság ülése az új parancsnok bemutatkozásával, majd a napirendi pontok tárgyalásával folytatódott.

Forrás: www.kormanyhivatalok.hu