Április 21-22-én önkéntes járási mentőszervezetek tagjai jelentek meg Lajoskomárom település több pontján, ugyanis ekkor került megrendezésre a Fejér vármegyei önkéntes mentőszervezetek minősítő gyakorlata.

A levezetési terv szerinti, elképzelt helyzetbeállítás alapján, a nagy esőzések következtében a településen található tó vízszintje jelentősen megemelkedett, a gát pedig meggyengült, melynek átszakadása esetén a víz elárasztotta volna a környékbeli házakat. A katonák gátat erősítettek, bordás megtámasztást és nyúlgátat építettek, valamint a buzgárok elfojtását is gyakorolták.

A rendezvény jó alkalom volt annak vizsgálatára, hogy az együttműködő szervezetek hogyan tudják egymást hatékonyan támogatni, ezért a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Önkéntes Tartalékos Ezred örömmel tett eleget a felkérésnek, és 21 fő tartalékos katonát biztosított erre a gyakorlatra.

Lajoskomáromban a katonák a begyakorolt tevékenységeiken kívül is próbára tehették magukat, hiszen együttműködhettek a vármegyei hivatásos és önkéntes mentőszervezetek tagjaival, ami remek lehetőséget kínált arra, hogy szakmai, gyakorlati rutint is szerezzenek. Az önkéntes katonák a gyakorlat kezdetén a Vöröskereszt munkatársaitól elsősegély és újraélesztési felkészítést is kaptak, amelynek keretében a székesfehérvári SZC. Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kadétjai a sérültek szakszerű ellátásának gyakorlásához szükséges imitált sérültek szerepét játszották el, rendkívül élethűen.

A Fejér Vármegyei Területi Védelmi Bizottság és a megyei katasztrófavédelem a jövőben is számít gyakorlatai során a tartalékos katonákkal való közös együttműködésre.