A Komárom-Esztergom megyei általános- és középiskolák diákjai részére 2014-óta immár hagyományosan megrendezésre kerülő Monostori Erő(d) Próba elnevezésű Országos Haditorna Versenyre ebben az évben szeptember 24-én került sor a Monostori Erődben. A Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság titkársága által szervezett megmérettetésen 16 csapat vett részt.

A versenyzők kézigránátdobásban, katonai akadálypálya leküzdésében, lövészetben, tájékozódási futási elemeket tartalmazó mátrixfutásban, 4x400 méteres fegyveres váltófutásban, sebesültszállításban, gépjárműtolásban adtak számot a fizikai felkészültségükről, míg a hadtörténeti, a tereptani és az elsősegély nyújtási verseny keretében az elméletben megszerzett ismereteikről számoltak be. 

Az autentikus történelmi helyszínen megrendezett megmérettetésen a felkészült versenyzők jó hangulatban, nagy lelkesedéssel küzdötték le az akadályokat és teljesítették a feladatokat. Tekintettel a pandémiás helyzet miatt bevezetett intézkedésekre, valamennyi csapat a verseny teljes időszakában fegyelmezetten betartotta a szervezők által kért egészségügyi rendszabályokat.

Az ebéd elfogyasztása után a dr. Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság elnöke és Bakos Sándor alezredes, a védelmi bizottság titkára értékelték a versenyt, köszönetet mondtak a felkészítő tanároknak és a felkészítésben szintén résztvevő önkéntes műveleti tartalékos katonáknak, a szervezőknek és valamennyi támogatónak. 

A verseny szervezésében és lebonyolításában a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság Titkársága, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 9. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda, az MH 25. Klapka György Lövészdandár, a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya vett részt, akik valamennyien régóta kiváló kapcsolatot ápolnak a megyei iskolákkal, és tevékenységükkel hozzájárulnak a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítéséhez.

A megyei védelmi bizottság különdíjait valamennyi csapat megkapta, ezenkívül több szervezet további különdíjakat ajánlott fel.

A Monostori Erő(d) Próba honvédelmi ifjúsági versenyen az alábbi eredmények születtek:

Középiskolás kategória:

I. helyezett: Bláthy Ottó Szakgimnázium és Szakközépiskola, Tata

II. helyezett: Kempelen Farkas Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskola, Komárom

III. helyezett: Táncsics Mihály Gimnázium, Kisbér

Általános iskolás kategória: 

I. helyezett: Árpád Gimnázium és Általános Iskola, Tatabánya

II. helyezett: Szent István Általános Iskola 1. sz. csapat, Baj 

III. helyezett: Szent István Általános Iskola 2. sz. csapat, Baj