Akadályfutás, tereptan, lövészet, egészségügyi ismeretek és váltófutás is szerepelt a Bács-Kiskun megyei Ballószög településén megrendezett Országos Haditorna Versenysorozat megyei fordulójának versenyszámai között, melyet a megyei védelmi bizottság támogatásával rendeztek meg szeptember utolsó napján.

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében immár nyolcadik alkalommal került sor a rendezvényre. A korábbi évekhez képest rendhagyó módon – a pandémiás helyzet miatt – sajnos kevesebb csapat nevezett a versenyre, amely létszám még az indulás napján is változott.

Minkó Ottó alezredes, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kiképzési főnöke megnyitó beszédében köszöntötte a megjelent 13 csapatot és kísérőiket, továbbá sportszerű, balesetmentes versenyzést, hasznos időtöltést kívánt a résztvevőknek.

A 4 fős csapatok a nap folyamán 7 versenyszámban mérték össze tudásukat, és adtak tanulságot felkészültségükről, elszántságukról és sportszerűségükről. Látva a fiatalok hozzáállását, bátran kijelenthető, hogy a megyei döntő elérte kitűzött célját, és sikeresen hozzájárult a fiatalok erkölcsi, akarati és fizikai állóképességének fejlesztéséhez, valamint a honvédség tevékenységének népszerűsítéséhez. 

Első helyen – a már ötödik éve dobogós – Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum első számú csapata végzett, akik 2021 tavaszán képviselik majd a megyét az országos döntőben. A helyezettek részére az elismeréseket a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság (MVB) elnökének képviseletében Murár Zoltán alezredes, az MVB honvédelmi referense adta át.