Tenni kell azért, hogy a honvédelem ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is nemzeti ügy legyen, s ennek egyik útja a Magyar Honvédség társadalmi elfogadottságának növelése – mondta Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter január 15-én, hétfőn, Szentendrén, a fővárosi és a megyei kormánymegbízottakkal való egyeztetésen.

A tárca vezetője az MH Altiszti Akadémián tartott megbeszélésen elmondta, hogy a 20 kormánymegbízottból már tizenegyen vállalták az önkéntes tartalékos szolgálatot; az újjászervezett tartalékos rendszerben jelenleg több mint hatezren szolgálnak, a cél pedig – amint azt a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban is rögzítették -, hogy a létszám elérje a 20 ezer főt. Emellett pedig 30 ezer főnyi aktív katonára van szükség – tette hozzá. A fejlesztések a hadsereg szinte minden szegmensét érintik, amire a folyamatosan emelkedő költségvetés nyújt fedezetet: idén 428 milliárd forintból gazdálkodhat a honvédelmi tárca, de 2024-re ez az összeg elérheti az 1000 milliárd forintot. „Az a célunk, hogy katonai értelemben a térség meghatározó erejévé váljunk. Tehát Magyarország egy komoly állam, amely ismét számít és van hangja, odafigyelnek Európában, sőt a világon is az ország álláspontjára, mert igaz és bátor véleményt fogalmazunk meg” – hangsúlyozta Dr. Simicskó István.

A kormánymegbízottakhoz fordulva azt mondta, fontos feladatot látnak el – a védelmi bizottságok elnökeiként is –, és garantálják az ország biztonságát. Nagy felelősséget és komoly szakmai tapasztalatot követel meg az ő munkájuk, amellett, hogy a honvédelem ügyét is elkötelezetten szolgálják. Az önkéntes tartalékos rendszerhez már csatlakozott kormánymegbízottak közül többen lőgyakorlaton vettek részt a szentendrei bázison – mutatott rá.

A találkozón dr. Kovács Zoltán államtitkár, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára azt mondta, az utóbbi években átalakult a közigazgatás, amely mostanra integráltan - az együttműködésre nagy hangsúlyt helyezve - működik. Ebben az új rendszerben kiváló az együttműködés a Magyar Honvédség és a közigazgatás többi szereplője között, és például a katasztrófák, árvizek idején, illetve a migrációs válság kezelésében mind a kormánymegbízottak, mind pedig a katonák kiválóan helytálltak – tette hozzá.

A rendezvényen felszólalt dr. Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese, valamint Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka.

Az egyeztetés előtt több, az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerhez már csatlakozott kormánymegbízott pisztoly lőgyakorlaton vett részt az akadémia lőterén. A gyakorlat során alapvetően a békeműveleti szabályok szerint lőttek a kormánymegbízottak.

Fotó: Dévényi Veronika

Forrás: honvedelem.hu