14 csapat részvételével 2021 októberében ismét megrendezték az Országos Haditorna Verseny budapesti fordulóját az MH Altiszti Akadémián, melyet Budapest Főváros Védelmi Bizottsága is támogatott.

Számtalan pozitív példa igazolta már, hogy a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítéséhez azok az események járulnak leginkább hozzá, amelyeken keresztül az érdeklődők betekinthetnek a magyar katonák mindennapi tevékenységébe, hétköznapi életébe.

A honvédelmi nevelés az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság egyik fontos szakterülete, ennek pedig egyik fontos eleme a sport és az egészséges életmód népszerűsítése is. A parancsnokság Budapest Főváros Védelmi Bizottságának támogatásával évről-évre nagy sikerrel rendezi meg az Országos Haditorna Verseny fővárosi döntőjét, amelyeken középiskolás csapatok mérik össze fizikai felkészültségüket, katonai ismereteiket. 

Az idei, október 20-án megrendezett fővárosi versenynek ismét a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája adott otthont. A megmérettetést Kiss Zoltán alezredes, a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság parancsnoka nyitotta meg.

A csapatok a korábbi éveknek megfelelően mátrixfutásban, kézigránát-dobásban, honvédelmi totó kitöltésében, katonai tereptanban szerzett jártasságban, lövészetben, akadálypálya leküzdésében és fegyveres váltófutásban mérték össze tudásukat.

 A versenyt a „Budapest” Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola csapata nyerte meg, így szerezve jogot az országos döntőn való részvételre.