Védelmi bizottsági ülés és ünnepség Vas megyében

Publikálva: 2021. november 5.

A Vas Megyei Védelmi Bizottság 2021. október 27-én tartotta őszi rendes ülését Szombathelyen, a Megyeháza Címertermében.

A Bizottság a napirendek között megtárgyalta és elfogadta a testület előző ülése óta végzett tevékenységéről szóló tájékoztatót, valamint a 2022. évi feladat- és pénzügyi tervét. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatósága a téli időjárási események kezelésére történő felkészülés helyzetéről számolt be.

A Bizottság honvédelmi elnökhelyettese, dr. Varga Attila Ferenc ezredes tájékoztatást adott a helyi védelmi bizottságoknál lefolytatandó felügyeleti ellenőrzések módszertanáról, és a megyei védelmi bizottságok működéséhez szükséges költségvetési források biztosításának rendszeréről. 

Soós Gyula alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka beszámolt a parancsokság szervezeti átalakulásáról és az önkéntes katonai szolgálat Vas megyei helyzetéről.

Lakatár Gábor tű. alezredes a veszélyes áruszállítások ellenőrzésének I. féléves eredményét ismertette.

Az ülést követő ünnepségen dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője és Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke átadta a bizottság által alapított emlékérmeket azon szervezeteknek, amelyek a SARS-Cov-2 koronavírus-járvány elleni védekezésben példaértékű és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 

„Vas Megye Védelméért Emlékéremben” részesült a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház és az Országos Mentőszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezet Vas Megyei Szervezete. 

A „Megyei Védelmi Bizottsági Elnöki Emlékérmet” öten kapták meg, köztük a Megyei Védelmi Bizottság titkára, dr. Baán Mihály alezredes is.

Elismerő oklevelet 67-en vehettek át, elsősorban a megyében működő egészségügyi intézmények dolgozói, a megye háziorvosai, a Vas Megyei Kormányhivatal kormánytisztviselői, valamint Tóth Zoltán tűzoltó alezredes, az MVB titkárhelyettese.

Menü

Főoldal

Navigáció