Ülésezett a Bács-Kiskun Vármegyei Területi Védelmi Bizottság

Publikálva: 2023. május 3.

Kovács Ernő főispánnak, a Bács-Kiskun Vármegyei Területi Védelmi Bizottság (TVB) elnökének vezetésével 2023. április 27-én megtartotta tavaszi rendes ülését a TVB.

Az elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Dr. Zombor Attilát, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal főigazgatóját, Huszár Tibor tű. ezredest, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját, és a HM Védelmi Igazgatási Főosztály (HM VIF) vezetőjének képviseletét ellátó Murár Zoltán alezredest, a TVB titkár-helyettesét, továbbá a Bizottság tagjait és állandó meghívottjait.

Az első két napirendi pontban a testület megtárgyalta és elfogadta a TVB 2022-ben végrehajtott feladatairól, a felhasznált költségvetési forrásokról, valamint a két ülés között történt, védelmi és biztonsági igazgatással összefüggő eseményekről szóló beszámolókat. Kiegészítésként Murár Zoltán alezredes tájékoztatást adott a déli határszakasz megerősítésében részt vevő katonai erőknek és eszközöknek a laktanyákba történő visszavonásáról, az ideiglenesen igénybe vett ingatlanok visszaadásáról, a polgármesterek által kijelölt honvédelmi referensek májusra tervezetett felkészítéséről, valamint a védelmi igazgatást érintő, várható feladatokról.

A TVB ezt követően szakmai tájékoztatókat hallgatott meg a vizek kártételei elleni felkészülés aktuális helyzetéről az érintett vízügyi igazgatóságok igazgatóitól, képviselőitől, valamint a katasztrófavédelem megyei igazgatójától. A szakemberek beszámolója alapján a védekezésre történő felkészülés rendben megtörtént. 

Huszár Tibor tűzoltó ezredes szakmai előterjesztést nyújtott be a Bizottság elé, melyben a szabadtéri tűzesetekkel kapcsolatos tapasztalatokra hívta fel a figyelmet.

A katonai igazgatást érintő előterjesztésében Murár Zoltán alezredes tájékoztatta a TVB-t a védelmi és biztonsági rendszer átalakításáról, az új kodifikációs eredményekről, valamint a honvédelmi ágazat területén az elmúlt időszakban végrehajtott szervezeti változtatásokról.

A záró napirendi pontban került sor a vármegye járványügyi helyzetéről szóló tájékoztató meghallgatására és annak elfogadására. A vármegyei tisztifőorvos megerősítette, hogy – bár szinte minden fertőzés előfordult a vármegyében – a járványok kezelésére felkészültek, a COVID járvány a vármegyében mára szinte megszűnt. 

Az ülés végén Kovács Ernő elnök megköszönte azt a munkát, mellyel a Bizottság tagjai, meghívottjai és az együttműködő szervezetek hozzájárultak a Bács-Kiskun vármegyében élők mindennapi munkájának biztonságos végrehajtásához.

Menü

Főoldal

Navigáció