Területi Védelmi Bizottsági ülés Bács-Kiskun megyében

Publikálva: 2022. november 21.

2022. november 16-án tartotta meg őszi rendes ülését a Bács-Kiskun Megyei Területi Védelmi Bizottság Kecskeméten, a Kormányhivatal rendezvénytermében.

A testület összesen 10 napirendi pontot tárgyalt meg, köztük a Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) módosítását, amelynek következtében fontos változások következtek be a Bizottság tagságának és állandó meghívotti körének összetételében, majd megvitatta és elfogadta a testület 2023. évi Pénzügyi- és Feladattervét.

A határozati javaslatok elfogadását követően tájékoztatók hangzottak el a rendvédelmi, a vízügyi igazgatási, a katasztrófavédelmi, a katonai igazgatási, a menekültügyi és a gazdasági anyagi szolgáltatással összefüggő témakörökben.

Kiemelt napirendi pontként szerepelt a védelmi és biztonsági tevékenységek átfogó reformjával összefüggő, a honvédelmi igazgatást érintő változásokról szóló tájékoztató, amelyet Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály vezetője nyújtott be a testületnek.

Az ülésen Kovács Ernő főispánnak, a Bizottság elnökének meghívására Hoblyák György alezredes, az újonnan megalakult Védelmi Igazgatási Hivatal főosztályvezetője ismertette a védelmi és biztonsági szabályozás területén bevezetett új intézkedéseket.

Menü

Főoldal

Navigáció