Szolnokon folytatódott a honvédelmi referensek központi felkészítése

Publikálva: 2023. április 21.

Folytatódott a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya (HM VIF) által szervezett központi felkészítés Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye honvédelmi referensei részére, akik a honvédelmi és katonai igazgatás területén dolgozó szakértőktől hallhattak előadásokat.

A védelmi és biztonsági igazgatás területi és helyi szabályozásáról szóló kormányrendelet előírja, hogy a polgármestereknek – a települési szintű honvédelmi feladataik állátásának szakmai támogatása érdekében – honvédelmi referenst kell kijelölniük. Szintén kormányrendelet írja elő a referensek központi szinten történő felkészítését is, amelyre a vármegyében április 18-án Szolnokon, a Kormányhivatal épületében került sor. 

Az eseményre meghívottakat Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Területi Védelmi Bizottságának (TVB) elnöke, dr. Berkó Attila főispán köszöntötte. 

Első előadóként Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM VIF főosztályvezetője ismertette a honvédelmi igazgatás rendszerének felépítését, működését, a különleges jogrend fogalmát, típusait és a bevezethető intézkedéseket. 

 Ezután Válóczi Gyula őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye TVB titkárhelyettese tartott előadást a területi és helyi védelmi bizottságok, a polgármesterek és a honvédelmi referensek honvédelmi feladatairól, továbbá a befogadó nemzeti támogatás települési szintű feladatairól.

Ezt követően Kisnémet László alezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár hadműveleti főnök tájékoztatta a jelenlévőket a Magyar Honvédségnek a védelmi és biztonsági szervekkel történő együttműködéséről.

Végül Tóth Csaba alezredes, a HVK Személyügyi Csoportfőnökség Személyügyi Igazgatási Főnökség kiemelt főtisztje beszélt a katonai igazgatás és a honvédelmi igazgatás együttműködéséről, az önkéntes tartalékos rendszer elemeiről, valamint annak kapcsolatáról a honvédelmi és a katonai igazgatással.

A HM VIF és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye TVB Titkársága által szervezett eseményen a polgármesterek által kijelölt honvédelmi referensek, továbbá a helyi védelmi bizottságok titkárai és védelmi referensei vettek részt.

Menü

Főoldal

Navigáció