Részvétel a szófiai NATO Válságkezelési és Katasztrófaelhárítási Kiválósági Központ Irányító Testületének éves ülésén

Publikálva: 2022. november 13.

Azt követően, hogy 2022. július 04-én Magyarország csatlakozott a szófiai NATO Válságkezelési és Katasztrófaelhárítási Kiválósági Központhoz, első ízben került sor a Központ működését segítő Tudományos Tanácsadó Fórum (Academic Advisory Board), valamint a Központ irányítását megvalósító Irányító Testület (Steering Committee) éves ülésére.

Mindkét rendezvényt Szófiában, a Kiválósági Központ Brüsszel termében tartották meg 2022. november 03-án és 04-én. Magyarországot – immár szavazati joggal – Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály főosztályvezetője képviselte.

Az első nap délelőtti programjában a Tudományos Tanácsadó Fórum ülése szerepelt. A Fórum 2022-ben is folyamatosan figyelemmel követte a Kiválósági Központban zajló kutatómunkát, a képzést nyújtó tanfolyamok szakmai tartalmát, valamint azok levezetésének módszertanát. A Fórum tagjai az év folyamán számos esetben megfigyelőként maguk is részt vettek a tanfolyamokon, saját szakterületük témájában tartott előadásokkal hozzájárultak az oktatás magas színvonalának fenntartásához. A tananyag folyamatos vizsgálata, saját kutatásaik és elemzéseik, valamint a Központ által elvégzett tapasztalat-feldolgozás eredményeit felhasználva, a Fórum tagjai ajánlásokat, javaslatokat fogalmaztak meg a képzési program és tematika folyamatos javítása, megújítása, továbbá az oktatási módszertan tökéletesítése érdekében.

A délutáni program az Irányító Testület ülésével folytatódott, amelyen részt vettek a keretnemzet (Bulgária), valamint a szponzornemzetek Görögország, Lengyelország, Magyarország és Románia által delegált tagok, a Központ vezetősége, továbbá megfigyelőként Észak-Macedónia képviselője. Az ülést Dimitar Iliev altábornagy, a bolgár fegyveres erők parancsnokának helyettese vezette le, aki megnyitójában elmondta, hogy a Kiválósági Központ továbbra is magas szinten teljesíti küldetését, és sikeresen hajtja végre az éves feladatait. Beszédében hangsúlyozta a már meglévő partneri kapcsolatok megtartásának, valamint az új együttműködési formák kialakításának fontosságát. Értékelése szerint ezen az úton fontos mérföldkő volt Magyarország idei csatlakozása, amellyel a Kiválósági Központ részére is új távlatok nyíltak meg.

Az ülés tartalmi részében az Irányító Testület tagjai többek között áttekintették és elfogadták a Központ által előkészített, a 2022. évi tevékenységekről szóló jelentést, továbbá részletesen megvitatták és jóváhagyták a 2023. évi munkatervet és költségvetést, melynek köszönhetően jövőre is számos tanfolyam és konferencia várja a szakmai érdeklődők jelentkezését.

A jól előkészített anyagoknak és a testületi tagok magas szintű felkészültségének köszönhetően az ülés végig rendkívül produktívan, konstruktív és baráti légkörben zajlott, és konszenzusos döntésekkel, eredményesen zárult.

Menü

Főoldal

Navigáció