Országos védelmi igazgatási munkaértekezlet „Somogyország” fővárosában

Publikálva: 2016. október 19.

Kaposváron a Somogy Megyei Kormányhivatal adott otthont a védelmi igazgatás aktuális kihívásait feldolgozó országos konferenciának 2016. október 6-7-én.

A Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya (HM VIF) és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) Polgári Védelmi Főfelügyelőségének központi állománya, valamint a fővárosi és megyei védelmi bizottságok titkárai, titkárhelyettesei közös munkaértekezletét Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, MVB elnök úr nyitotta meg. Elismerően szólt a Somogy megyét 2015 óta kiemelten érintő migrációs nyomás kezelésében részt vevő szervezetek és személyek hatékony együttműködéséről.

Dr. Varga Attila Ferenc ezredes a HM VIF főosztályvezetője szakmai megnyitójában részletesen beszélt a honvédelmi igazgatás feladatrendszerén belül a migrációs válsághelyzet, a terror-veszélyhelyzet, a befogadó nemzeti támogatás és a létfontosságú infrastruktúra védelem eljárásrendjéről. Tájékoztatója végén bemutatta a Honvédelmi Minisztérium szervezetében a HM Védelmi Hivatal jogutódjaként megalakult HM VIF új struktúráját, helyét a védelmi igazgatás együttműködési rendszerében.
 A megyei védelmi bizottság tevékenységét, tekintettel a helyi adottságokra, Fehér Gábor alezredes, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság titkára mutatta be.
Wéber Antal tű. dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a megye katasztrófavédelmi veszélyforrásain keresztül ismertette a résztvevőkkel az igazgatóság szerteágazó szakmai tevékenységét.

Az első nap hivatalos programja a Kőröshegyi Völgyhíd megtekintésével zárult, ahol bemutatták az építés technológiai, valamint az üzemeltetés gyakorlati sajátosságait.

A második nap szakmai programja előtt dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, a BM OKF megbízott általános főigazgató-helyettese köszöntőjében kiemelte a két szakterület együttműködésének jelentőségét mind a központi, mind a területi védelmi igazgatás szintjén.

A szakterületek sajátosságaira tekintettel a felkészítés két külön szekcióban folytatódott.

A fővárosi/megyei védelmi bizottságok katona állományú titkárai, titkárhelyettesei részletes tájékoztatást kaptak a magyar NATO Erőket Integráló Elem (NFIU HUN) feladatrendszeréről és működési rendjéről, majd Kocsis Lajos ezredes, a HM VIF Területi Koordinációs Osztály osztályvezetője foglalta össze a területi állomány előtt álló 2016. évi feladatokat.

A kétnapos tanácskozás a szakmai eszmecserén túl elősegítette a közvetlen személyes munkakapcsolat és együttműködés elmélyítését, a védelmi igazgatás két meghatározó szakmai területe között.

Menü

Főoldal

Navigáció