Nemzetközi válságkezelési gyakorlat indult a Honvédelmi Minisztériumban

Publikálva: 2022. szeptember 21.

A nemzeti megnyitóval elkezdődött az Európai Unió Integrated Resolve 2022 nemzetközi válságkezelési gyakorlat a Honvédelmi Minisztériumban szeptember 19-én, hétfőn.

Dr. Varga Attila ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztályának vezetője dr. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára, a gyakorlat nemzeti igazgatója gondolatait tolmácsolva bevezetőjében úgy fogalmazott: a kitalált eseményeken alapuló gyakorlat remek lehetőséget ad a résztvevő közel harminc különböző szervezet együttműködésére és tapasztalatcseréjére.

Petneházi Ferenc alezredes a gyakorlatról elmondta: ez az Európai Unió vezetésével megvalósuló, stratégiaiszintű, csapatmozgás nélküli gyakorlat, amit kétévente szerveznek meg egy kitalált forgatókönyv alapján. A végrehajtás két fázisban, két időpontban történik. Az első rész a mai naptól kezdve egy hónapon át a közös biztonság és védelempolitikai tervezési folyamatról szól, a második fázisban – amire november közepén kerül majd sor – esemény-vezérelt módon fogják modellezni a műveleti területre kivonult erők tevékenységét.

A gyakorlat célja az Európa Unió stratégiai szintű közösségi döntéshozatalában való nemzeti részvétel, az EU szervekkel való együttműködés gyakorlása a válságkezelés időszakában, valamint a nemzeti döntéshozatali eljárási rend pontosítása, begyakorlása. További célkitűzésként fogalmazódott meg az EU döntéshozó szerveivel, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok közötti és a polgári-katonai együttműködés erősítése, valamint a kibervédelmi feladatok gyakoroltatása.

Forrás: www.honvedelem.hu

Menü

Főoldal

Navigáció