Honvédelmi képzés Pécsett

Publikálva: 2023. május 15.

A Baranya vármegyei települések honvédelmi referensei számára a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség (MH) és a Baranya Vármegyei Területi Védelmi Bizottság (TVB) szakembereinek részvételével tartottak felkészítést Pécsett, 2023. május 10-én.

Az elmúlt esztendő végén a Honvédelmi Minisztérium online felületén biztosított lehetőséget a polgármesterek által kijelölt honvédelmi referensek részére a tevékenységi körükből adódó feladataik megismerésére, ebben az évben pedig jelenléti képzéssel folytatódott a felkészítés.

„A mögöttünk álló időszakban a Baranya Vármegyei Területi Védelmi Bizottságban megtapasztalhattuk, hogy mekkora szükség van a jól szervezett területi és helyi védelmi bizottságokra, amelyek a települések polgármestereivel, és rajtuk keresztül az állampolgárokkal együttműködve kezelik az olyan feladatokat, mint például a koronavírus-járvány elleni védekezés, az ukrán menekültek elhelyezésével és ellátásával kapcsolatos szervező tevékenység, vagy a természeti csapások során a kritikus infrastruktúra elemeket ért károsodások megszüntetése” – emelte ki megnyitójában Müllerné Dr. Juhos Bernadett, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, a TVB általános elnökhelyettese.

Az elhangzott előadásokból a honvédelmi referensek megismerték a feladataikat, a közreműködő szervezeteket és a védelmi igazgatás teljes rendszerét.

A képzés során Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály vezetője a honvédelmi igazgatás felépítését, működését, a honvédelemben közreműködő szervek honvédelmi feladatait és a különleges jogrend elemeit ismertette a jelenlévőkkel.

Ezután Eckhardt Zoltán alezredes, a TVB titkára a honvédelmi igazgatás területi, helyi és települési koordinációjával, valamint a polgármesterek és a honvédelmi referensek ezirányú tevékenységeivel kapcsolatban tartott előadást.

Szikszai László alezredes a Magyar Honvédség szervezet- és feladatrendszerét, a védelmi és biztonsági igazgatás szerveinek és katonai szervezeteinek együttműködését, Tóth Csaba alezredes pedig a katonai igazgatás és hadkiegészítés feladatait ismertette.

Az előadások során rendszerszintű ismeretek átadására került sor, melyek a védelmi és biztonsági igazgatás, ezen belül a honvédelmi igazgatás rendszerében való tájékozódást, valamint a honvédelmi igazgatás alapvető feladatainak könnyebb áttekintését és eredményesebb végrehajtását teszik lehetővé.

Menü

Főoldal

Navigáció