Honvédelmi igazgatási tanfolyam katonáknak

Publikálva: 2021. október 27.

Egyhetes honvédelmi igazgatási tanfolyam kezdődött 2021. október 25-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán.

A tanfolyam tervezésében, előkészítésében és végrehajtásában – immár hagyományosan – idén is szorosan együttműködik a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztály (HM VIF) és az NKE HHK Honvédelmi Jogi és Igazgatási Tanszék (HHK HIJT). A hallgatók zömét azok az önkéntes műveleti tartalékos katonák képezik, akik a járási (fővárosi kerületi) kormányhivatalok bázisán megalakuló helyi védelmi bizottságok honvédelmi elnökhelyettesi beosztását látják el, és jogszabály kötelezi őket e képzés teljesítésére. A hallgatói állomány kisebb része a HM VIF, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság újonnan beosztásba kerülő hivatásos és szerződéses katonáiból és kormánytisztviselőiből áll. A teljes hallgatói állomány létszáma 25 fő.

Az ez évben megújított tanfolyami tematika gerincét a honvédelmi és katonai igazgatásra vonatkozó jogszabályi előírások, valamint az ezekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása jelenti, amely magába foglalja a legújabb biztonsági kockázatok és kihívások, valamint azok kezelésének bemutatását (hibrid kihívások, nemzeti ellenálló-képesség, polgári felkészültség, migrációs válságkezelés és COVID-19 tapasztalatok). A tananyag az aktualitások mellett már reflektál a 2023-ban hatályba lépő védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló jogszabályi változásokra is.

A képzést a HM VIF képviseletében Dr. Juhász László ezredes, vezető szakreferens, és Dr. Petruska Ferenc alezredes, az NKE HHK HJIT megbízott tanszékvezetője nyitotta meg. Megnyitó beszédükben mindketten hangsúlyozták, hogy a tanfolyam széleskörű betekintést nyújt a hallgatók részére a honvédelmi és katonai igazgatás számos szakterületére, és ez megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy a résztvevők a saját szakmai területükön is gyarapítsák a beosztásuk ellátásához szükséges szakmai ismereteket.

Az előadásokat alapvetően a HM VIF tapasztalt munkatársai és a tanszék elismert oktatói vállalták fel, azonban a további ismeretbővítés érdekében több minisztérium és rendvédelmi szerv képviselője is elfogadta azon felkérést, hogy előadásokat tartanak a szervezetük honvédelmi feladatairól. A korábbi évek tapasztalatai alapján ez az összeszokott oktatói gárda kellő biztosítékot nyújt ahhoz, hogy a hallgatók mélyreható ismereteket szerezzenek az előadott témák kapcsán, és igény szerint tartalmas konzultációkat folytathassanak az előadókkal.

A tanfolyam végén a hallgatók rövid, írásos teszt formájában adnak számot a megszerzett ismeretek eredményes elsajátításáról.

Menü

Főoldal

Navigáció