Honvédelmi igazgatásból vizsgáztak

Publikálva: 2016. november 17.

2016. november 14-én a képzés sikeres befejezését jelentő vizsga eredményének kihirdetésével zárult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztály, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság közös szervezésében lezajlott honvédelmi igazgatási tanfolyam. A tanfolyamot november 7-én Dr. habil. Horváth Tibor okl. mk. ezredes az NKE HHK Katonai Vezetőképző Intézet igazgatója, valamint Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály vezetője nyitotta meg.

A már több éve, hagyományosan megtartásra kerülő honvédelmi igazgatási tanfolyamok célja a védelmi igazgatás, a honvédelmi igazgatás és a katonai igazgatás szerveinél elemző, tervező, szervező, döntés-előkészítő és végrehajtó beosztást betöltő hivatásos és szerződéses katonák, kormánytisztviselők, szakfeladatai ellátásához szükséges honvédelmi igazgatási és katonai igazgatási ismeretek elsajátítása, illetve bővítése, megújítása, naprakészen tartása. A képzés tematikája tükrözi a védelmi igazgatás rendkívül nagyszámú és szerteágazó területeket magában foglaló, komplex jellegét. Ennek megfelelően a résztvevők ismereteket szerezhettek többek között az állam védelmi funkcióiról, a biztonság komplex felfogásának modern elméleteiről, a honvédelem irányításának általános elveiről, az irányítási rendszer struktúrájáról, működéséről, a honvédelmi igazgatás központi, területi és helyi szerveinek a helyéről, szerepéről, tevékenységéről, a különleges jogrend funkciójáról, tartalmáról, jellemzőiről.

Előadások hangoztak el továbbá a katonai képességek szerepéről a katasztrófák elleni védekezésben, a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer felépítéséről és működéséről, a fegyveres összeütközések idején végrehajtandó polgári védelmi feladatokról, a honvédelmi létfontosságú infrastruktúrák védelmének hazai szabályozásáról, valamint a nemzetgazdaság erőforrásainak honvédelmi célú felkészítéséről és mozgósításáról.

A tanfolyam katonai igazgatási blokkjában a hallgatók megismerhették a katonai igazgatás rendeltetését, szervezetrendszerét, illetve hatósági és hadkiegészítési feladatait normál időszakban és különleges jogrendben. Ebben az évben is a társminisztériumok előadói színesítették a képzés tematikáját, akik a Belügyminisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében adtak tájékoztatást az egyes ágazatok honvédelmi feladatairól, valamint a civil-katonai együttműködés aktuális kérdéseiről.

A 45 órás tanfolyam végén a hallgatók az előadások anyagából összeállított vizsgán adtak számot a megszerzett ismereteikről. A képzés sikeres befejezését követően a tanfolyam ünnepélyes zárásakor Dr. Keszely László ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály főosztályvezető-helyettese kiemelte annak fontosságát, hogy a védelmi igazgatás egyes területein dolgozók ne csak a szűk értelemben vett saját szakterületüket ismerjék, hanem legyen átfogó képük a védelmi igazgatás egészéről, mint rendszerről, amelyben így könnyebben megtalálhatják saját helyüket, szerepüket. A tanfolyam tematikája, pontosan e célt tartotta szem előtt.

Menü

Főoldal

Navigáció