Honvédelemért Kitüntető Cím átadása

Publikálva: 2021. április 15.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyarország honvédelmi minisztere, dr. Benkő Tibor a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta Zsigray Árpád úrnak, az Ózdi Járási Helyi Védelmi Bizottság korábbi elnökének.

Tekintettel arra, hogy a járványhelyzet nem tette lehetővé a honvédelmi tárcánál ilyenkor szokásos központi ünnepség megtartását, az elismerést dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály főosztályvezetője adta át dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság elnökének jelenlétében.

Zsigray Árpád úr – nyugdíjba vonulását megelőzően – jelentős szerepet játszott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a honvédelem ügyének képviseletében, a katonai szolgálat népszerűsítésében, áldozatos munkájával hatékonyan segítette a Magyar Honvédség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében települt szervezeteinek tevékenységét.

Menü

Főoldal

Navigáció