Elismerések adományozása nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából

Publikálva: 2017. március 20.

Március 14-én, az 1848-as forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából a Honvéd Kulturális Központban került megrendezésre a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepsége, ahol a tárca a társadalmi szervezetek javaslatai alapján elismerésben részesítette a Magyar Honvédség állományába nem tartozó, de a honvédelem ügyét hosszú időn át kiemelkedően támogató személyeket.

A rendezvény a történelmi zászlók bevonulásával és a Himnusz eléneklésével vette kezdetét.

Ezt követően Vargha Tamás miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében felidézte a szabadságharc dicső pillanatait és a megtorlás utáni időszak gyászos eseményeit.

Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere által kitüntetésben részesítettek között több, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály által javasolt személy is volt.

A Honvédelemért Kitüntető Cím (HKC) II. fokozatát kapta Takács Szabolcs kormánymegbízott, Veszprém Megyei Védelmi Bizottság (MVB) elnöke, aki kiemelt területként kezeli a védelmi igazgatási feladatok ellátását,

A HKC III. fokozatát kapta:

- Mészáros Károly nyá. alezredes, a Komárom-Esztergom megyei „Honvédelmi Kötelék Program”, majd „Haditorna” ifjúsági versenyek szervezője,

- Pálfi Anikó, a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetője, aki a védelmi igazgatás helyi szintjén példaértékű munkát végez,

- Wlassits Nándor mérnök, szakíró, aki gyulai polgárként a rövidhullámú amatőr rádiózásban végzett munkásságáért nemzetközi elismerést szerzett,

Emléktárgyat kapott Milos Attila nyá. ezredes, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság titkárságához vezényelt Önkéntes Műveleti Tartalékos alezredes, volt MVB titkár, aki 2001. óta vesz részt az MVB honvédelmi feladatainak tervezésében, végrehajtásában.

A rendezvényen a HM Védelmi Igazgatási Főosztályt Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, főosztályvezető képviselte, míg a jutalmazottakat az illetékes MVB-k honvédelmi referensei kisérték el.


A Szózat elhangzása és a történelmi zászlók kivonulása után a rendezvény állófogadással zárult, ahol Dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök helyettese köszönte meg a kitüntetettek munkáját.

Menü

Főoldal

Navigáció