Csapatlobogó átadás Budapesten a honvéd kadétiskolában

Publikálva: 2021. június 21.

Budapest Főváros Védelmi Bizottsága 2021. június 08-án csapatlobogót adományozott a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola és Technikumának, mint a Honvéd Kadét Program ágazati szakképzésében élenjáró, polgári fenntartású középiskolának, az első végzős kadétok kibocsátása alkalmából.

A csapatlobogót és az emlékszalagot Dr. Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke adta át.

A Kormánymegbízott beszédében kiemelte azt a több éve tartó, kiváló és eredményes együttműködést, melynek keretében a honvéd kadétok a felnőtteknek is példát mutató helytállással és segítőkészséggel vettek részt a COVID-19 világjárvány elleni védekezésben.

Az iskolában folyó szakmai munka és a honvéd kadétok hazafias és honvédelmi nevelése rendkívül nagy népszerűségnek örvend, a 9. évfolyamra rendszeres a túljelentkezés. Az intézményben négy évfolyamon jelenleg mintegy 150 fő végzi tanulmányait. A Honvéd Kadét Program keretében 2017-ben tanulmányaikat első kadét osztályként megkezdő, most végzős érettségiző diákok 70%-a szeretne tovább tanulni, jellemzően az MH Altiszti Akadémián vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (NKE HHK).

Fodor Bence tagozatparancsnok, végzős negyedéves honvéd kadét az ünnepség után elmondta, hogy rendkívül nagy megtiszteltetés számára az, hogy ő vehette át a csapatlobogót, amely a bátorság, a katonai becsület és a bajtársiasság jelképe. Fodor kadét az NKE HHK-n szeretné folytatni tanulmányait, eddigi kiváló tanulmányi eredményei, valamint az ÁSZÉV országos szakmai versenyen elért első helyezése miatt is bízik a sikeres felvételben.

A következő időszak Honvéd Kadét Programot érintő feladata a polgári-civil társadalom és a Magyar Honvédség közötti kapcsolatok további építése, fejlesztése és erősítése, amelynek szép példája a Budapest Főváros Védelmi Bizottságsága által adományozott csapatlobogó a programban résztvevő középiskolának.

A rendezvényen Dr. Sára Botond kormánymegbízott és az iskola vezetősége mellett részt vett Borsos József ezredes, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának titkára és Bánki Filipp alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervezési és Kulturális Főosztály, főosztályvezető-helyettese is.

Menü

Főoldal

Navigáció