A védelmi igazgatás ünnepe

Publikálva: 2022. július 1.

Sajnos mára már több olyan generáció is felnőtt, amelyik nincsen tisztában a védelmi igazgatás szerepével – mondta a védelmi igazgatás napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen dr. Maróth Gáspár Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban június 29-én, szerdán.

A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára hangsúlyozta: amíg 2016-ban az addigra már elengedhetetlenné vált haderőfejlesztést kellett „elfogadtatni” a magyar emberekkel, addig az elmúlt hónapokban már a hon védelmének szükségessége iránti érzékenység is „visszaszivárgott” a társadalomba. Ugyanakkor kiemelte: még a keleti határ környéki települések vezetői közül is többet meg kellett győzni arról, hogy a Magyar Honvédség katonái a biztonságot jelentik számukra. De szerencsére olyan város is akadt, amelyik az elmúlt napokban „kitűnő iskolai bizonyítványt” osztott ki a keleti országrészben szolgálatot teljesítő honvédeknek.

Az államtitkár emellett a „nemzeti ellenálló-képesség” fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint fogalmazott: ez olyan eleme a magyar honvédelmi igazgatási gondolkodásnak, ami eddig nem került előtérbe. „Az ellenálló-képesség növelése gyakorlatilag a felkészülést jelenti arra a védelemigazgatási feladatrendszerre, krízismenedzsmentre, amelynek fontosságát a magyar kormány már korábban felismerte és ami a különleges jogrend idején kap döntő szerepet. Nem csak a lakosságnak nincs megfelelő ismerete a háborúról, az ellenálló-képességről, de még az államigazgatásnak sem” - szögezte le dr. Maróth Gáspár.

Az államtitkár hangsúlyozta, a legfontosabb feladatunk, hogy a civil társadalmat „visszahozzuk” a honvédség oldalára vagy, hogy a Magyar Honvédséget „építsük be” a civil társadalomba. „Ezzel jól haladtunk az elmúlt esztendőkben” – fogalmazott.

„Az előttünk álló évek kulcskérdése lesz az, hogy a társadalom és a Magyar Honvédség együtt tudjon működni. Nem gondolhatjuk azt, hogy az ország védelme kizárólag csak a honvédség vagy a velük kapcsolatban dolgozó más állami szervezetek feladata” - hangsúlyozta dr. Maróth Gáspár, hozzátéve: a honvédelem ügye össznemzeti ügy.

A tárca védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára kiemelte azt is, hogy a haderőfejlesztés mellett az egyik legfontosabb feladat a magyar társadalom felkészítése a megváltozott geopolitikai helyzetre. „Mi azon dolgozunk minden nap, hogy ne kelljen az nemzeti ellenállás kiépítésének feladatából a krízismenedzsmentbe átlépni, de pontosan tudjuk: ha egyszer mégis megtörténik ez az átlépés, akkor már késő lesz a további felkészülés. Egy különleges jogrend, egy valós fegyveres konfliktus esetén bizony az fog a rendelkezésünkre állni, ami abban a pillanatban a kezünkben van. Minden szempontból: pénzből, haditechnikából, katonákból, a nemzeti ellenálló-képességből” – mondta dr. Maróth Gáspár.

Az ünnepi állománygyűlés elismerések átadásával, majd pedig ifjabb Ökrös Tibor prímás és zenekarának műsorával folytatódott.

Forrás: www.honvedelem.hu

Menü

Főoldal

Navigáció