A védelmi igazgatás fényes győzelmet aratott a koronavírus felett

Publikálva: 2021. július 5.

A védelmi igazgatás napját ünnepelték Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban július elsején, csütörtökön. A rendezvényen Szabó István, honvédelmi államtitkár méltatta a szakma képviselőit.

Az ünnepség kezdetén dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára beszédében úgy fogalmazott: az ünnep jó alkalmat nyújt egy pillanatnyi megállásra és saját magunk önértékelésére. Ezen túlmenően az idei évben egy kerek évfordulót is ünnepelhet a szakma, hiszen 30 évvel ezelőtt, 1991-ben alakult meg a HM Védelmi Hivatal, amely a ma működő HM Védelmi Igazgatási Főosztály jogelőd szervezete volt. „E hivatal vezetése és jól felkészült szakállománya nem csupán a tárcán belül, hanem összkormányzati szinten is lefektette a védelmi igazgatási feladatrendszer ma is ismert alapjait” – tette hozzá.
Szabó István a COVID-járványt említve elmondta: a koronavírus Magyarországot is váratlan helyzetbe hozta, amelyet csak rendhagyó eljárásokkal, új szervezeti struktúrákkal, a korábbiaknál szorosabb együttműködés keretében lehetett megoldani. Kijelentette, a járvány sok mindenre megtanított bennünket: ráirányította a társadalom figyelmét a védelem témakörére, a felkészülés és tervezés fontosságára. A stratégiai képességek és készletek fenntartásának indokoltságára, a hatékony együttműködési eljárások szükségességére, a korszerű infokommunikációs eszközök használatának eddig ki nem aknázott lehetőségeire.
„Igaz, nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra a jövő, de azt bátran kijelenthetjük, hogy a koronavírus-járvány magyarországi megfékezése, kezelhető szinten tartása a védelmi igazgatási rendszer és az abban tevékenyen közreműködők fényes győzelme” – húzta alá, majd hozzátette, hogy a láthatatlan ellenséggel szemben az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, a katonák, a kormányzati és önkormányzati szervezetek, valamint gazdasági társaságok vezetői és alkalmazottai, a különböző társadalmi szervezetek tagjai és az egyének önszerveződő csoportjai egymást kölcsönösen támogatva, sokszor erőn felül küzdöttek.
„Ez a példaértékű összefogás és fegyelem, néha már-már katonás feladatvégrehajtás összekovácsolta a védelmi igazgatási rendszer központi, területi és helyi szereplőit. Olyan képességeket és energiákat hozott felszínre, amelyeket megőrizve bármely más fenyegetéssel szemben képesek leszünk eredményesen fellépni” – szögezte le Szabó István.
Az ünnepségen - amelyen mások mellett részt vett dr. Kádár Pál dandártábornok, a Miniszterelnöki Kormányiroda vezető kormányfőtanácsosa is - elismerések és oklevelek átadásával mondtak köszönetet a védelmi igazgatásban közreműködő katonák, honvédelmi alkalmazottak és a közigazgatásban dolgozó civilek lelkiismeretes munkájáért.
Forrás: www.honvedelem.hu

Menü

Főoldal

Navigáció