A múlt, a jelen és a jövő …

Publikálva: 2017. május 9.

A Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya (HM VIF) 2017. május 05-re meghívást kapott Balatonakarattyára a „jogelőd” szervezetek nyugdíjasainak éves találkozójára, az úgynevezett Senior Clubba (SC).

 „Aki nem ismeri a múltját,

nem értheti a jelent, ami a jövő hordozója”

/Tamási Áron/

 

Az eseményen a főosztályt Kocsis Lajos ezredes, a HM VIF Területi Koordinációs Osztály (TKO) vezetője képviselte, aki ismertette a főosztály szervezetét, tevékenységét, az aktuális feladataikat, kihívásokat. A tájékoztató során bemutatta az „utódok” képviselőit is, vagyis a Megyei Védelmi Bizottságok jelen levő titkárait, titkárhelyetteseit, akik szívesen tettek eleget a nyugdíjasok meghívásának.

Az előadást követően a résztvevők között kötetlen szakmai beszélgetés formájában tapasztalatcserére került sor. Az aktív állomány tagjai reményüket fejezték ki, hogy amikor majd ők is az SC tagjai sorába lépnek, hasonló módon lesz lehetőségük átadni a tapasztalatokat a következő generációnak.

A szakmai tájékoztató zárásaként Dr. Cserepes Tibor és Dr. Patyi Sándor ny. dandártábornok urak, korábbi főigazgatók egyöntetű véleményként szögezték le, hogy – Tamási Áron fent idézett gondolatait szem előtt tartva – szükség van az ilyen jellegű találkozókra, mert nem hagyja gyökértelenné válni a szakma fiatalabb korosztályát.

 

 

Menü

Főoldal

Navigáció