A HM központi ünnepsége 2017. október 19-én

Publikálva: 2017. október 26.

Nemzeti ünnepünk, Október 23-a alkalmából a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban került megrendezésre a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepsége, ahol a tárca a honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek javaslatai alapján elismerésben részesítette a Magyar Honvédség állományába nem tartozó, de a honvédelem ügyét hosszú időn át kiemelkedően támogató személyeket.

A rendezvény - amelyet jelenlétével megtisztelt Gyenes Judit, Maléter Pál vezérezredes özvegye is - a történelmi zászlók bevonulásával és a Himnusz eléneklésével vette kezdetét.

Ezt követően Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes ünnepi beszédében felidézte a forradalom és szabadságharc dicső pillanatait és a megtorlás időszakának gyászos eseményeit, amelyek azonban „csak fokozták népünk szabadság iránti vágyát”.

Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. A Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere által kitüntetésben részesítettek között a HM Védelmi Igazgatási Főosztálya által javasolt személyek is ott voltak, akik elismeréseiket Vargha Tamás parlamenti államtitkártól vehették át.

- Honvédelemért Kitüntető Cím (HKC) III. fokozatát kapta Imre Zsolt, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, aki korábbi munkahelyén és beosztásában a Heves Megyei Védelmi Bizottság tagjaként kiemelkedő szerepet vállalt a megye esélyegyenlőségi programjának sikeres végrehajtásában.

- HKC II. fokozatát kapta Karvalics Ottó, Barcs város polgármestere, aki a migrációs válsághelyzet kezelésében a biztonsági határzár kiépítésekor maximális logisztikai támogatást biztosított a felvonuló honvédségi erők számára.

A rendezvényen a HM Védelmi Igazgatási Főosztályát Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, főosztályvezető képviselte, míg a jutalmazottakat az illetékes Megyei VédelmiBizottságok titkárságainak honvédelmi referensei kisérték el.

A Szózat elhangzása és a történelmi zászlók kivonulása után a rendezvény állófogadással zárult, ahol dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes köszönte meg a kitüntetettek munkáját.

 

Menü

Főoldal

Navigáció