A Haditorna verseny Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntője

Publikálva: 2021. október 12.

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése, a honvédelmi nevelés, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében 2021. október 06-án, immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre az Országos Haditorna verseny megyei döntője Borsod-Abaúj-Zemplénben. A versenyt dr. Gerőcs-Tóth Andrea, a Megyei Védelmi Bizottság elnökének általános helyettese nyitotta meg, aki beszédében emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a megmérettetés nemzeti gyásznapunkon zajlik, ezért a versenyt az aradi vértanúk emlékének ajánlja.

A verseny a megszokott helyszínen, a miskolci Volán SE salakmotorpályáján zajlott, ahol 18 megyei középiskola összesen 20 csapata indult. A négyfős csapatok tagjai mátrixfutásban, kézigránát-dobásban, honvédelmi totóban, katonai tereptanban, airsoft lövészetben, fegyveres váltófutásban, végül az akadálypályán mérték össze erejüket és tudásukat. A megmérettetés első helyén a szerencsi Bocskai István Gimnázium csapata végzett, akik a győzelmi serleg mellé megszerezték az országos döntőn való részvétel jogosultságát is.

A rendezvény sikeresen járult hozzá a fiatalok erkölcsi, szellemi és akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztéséhez, így a verseny alapvető célkitűzései maradéktalanul teljesültek.

Menü

Főoldal

Navigáció