2018. november 13-án kihelyezett Megyei Védelmi Bizottsági (MVB) ülést tartottak Békéscsabán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A téli felkészülés jegyében, 2018. november 07- én Gödön tartotta meg soron következő őszi ülését a Pest Megyei Védelmi Bizottság (PMVB). Az értekezleten a Honvédelmi Minisztériumot a PMVB honvédelmi elnökhelyetteseként dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály főosztályvezetője képviselte.
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a társadalmi kapcsolataik erősítése, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmódra nevelés érdekében az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is útnak indította az országos, teljeskörű fizikai és szellemi kihívást jelentő, sportszerű megmérettetést, az Országos Haditorna Versenyt.
Idén sem sikerült a „trónfosztás” a Magyar Honvédség Országos Haditorna Versenyének Hajdú-Bihar megyei döntőjében, 2018. október 2-án, hiszen a Kratocvhil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata ezúttal sem talált legyőzőre.
A Nógrád Megyei Védelmi Bizottság (NMVB) 2018. október 1-3. között komplex civil-katonai egészségügyi válsághelyzeti gyakorlatot hajtott végre Szécsényben.
Csongrád megyében immár hagyomány, hogy a hon- és rendvédelmi szervezetek dolgozói évente egy vidám, de embert próbáló akadály- és lövészverseny keretében mérik össze tudásukat. A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság (CSMVB) titkársága által 2018. szeptember 28-án megrendezett, jubileumi XX. Vak Bottyán Kupa fővédnökségét, és a rendezvény támogatását dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, a CSMVB elnöke vállalta el.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Megyei Szervezete, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezésében, a Békés Megyei Védelmi Bizottság (BMVB) és annak titkársága támogatásával 2018. szeptember 28-án, a Békéscsabai Repülőtéren került megrendezésre a XVII. Honvédelmi Haditorna Verseny megyei döntője.
A Zala Megyei Védelmi Bizottság titkársága szervezésében és támogatásával ez évben már tízedik alkalommal került megrendezésre szeptember 12-én a „Göcsej Harci Túra” elnevezésű honvédelmi vetélkedő a zalai tájegység szívében, Kemendolláron. A rendezvényt Héder Miklós, a kormányhivatal főigazgatója, a Megyei Védelmi Bizottság tagja nyitotta meg.
A téli felkészülés jegyében november 23-án tartotta meg a Pest Megyei Védelmi Bizottság (PMVB) a soron következő ülését. A rendezvényt dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott, PMVB elnök nyitotta meg és vezette le. Az értekezleten részt vett Branyiczky Márk tű. ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a Honvédelmi Minisztérium részéről pedig dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály főosztályvezetője is.
A honvédelem és a hazaszeretet össztársadalmi ügyét szem előtt tartva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság Titkársága, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, valamint a Tiszti Kaszinó Honvéd Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében „Honvédelem háborúban és békében” címmel kiállítás nyílt Szolnokon, az Intézményi Művelődési Otthonban. A kiállításon Dr. Koller József dandártábornok, bázisparancsnok köszöntötte a vendégeket, a tárlat anyagát pedig Herman István történész mutatta be.