Rendhagyó ülést tartott november 26-án, csütörtökön a Zala Megyei Védelmi Bizottság.közötti, magas szakmai színvonalú, lelkiismeretes munkáját.

A ZMVB soros ülésének különleges jellegét az adta, hogy a korábbi elnök Rigó Csaba kormánymegbízott 2015. november 20-tól új beosztásban, a Közbeszerzési Hatóság elnökeként folytatja a „haza szolgálatát”, ahogyan Ő fogalmazott leköszönő beszédében. Az ülésen Dr. Sifter Rózsa főigazgató asszony, a kormánymegbízottat helyettesítő hatáskörében eljárva méltatta Rigó Csaba 2012-2015 közötti, magas szakmai színvonalú, lelkiismeretes munkáját.

 Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Hivatal főigazgatója, a ZMVB honvédelmi elnökhelyettese, a Védelmi Hivatal Ezüst Emlékérmének átadásával ismerte el a korábbi elnök kiemelkedő tevékenységét, amelyet a védelmi igazgatás területén és a honvédelem ügyének előmozdításában végzett. 

A rendezvény további részében a ZMVB megtárgyalta és elfogadta Sághegyi Attila alezredes honvédelmi referens tájékoztatóját a 2015-ben végrehajtott honvédelmi gyakorlatokról, a megyét is elérő migráns hullám idején kifejtett tevékenységről és ezzel összefüggésben az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésével kapcsolatos feladatokról.